Kivégzéshullám Arkansasban

11 nap alatt 8 kivégzést akarnak végrehajtani az arkansasi Cummins Unit börötönben. A sietség oka az, hogy lejár a kivégzéshez használt gyógyszer, a midazolam szavatossága, így addig végre kell hajtani az ítéleteket. Hiába engedi több amerikai állam is a halálbüntetést, a szereket Európából szerzik be, a kivégzések ellen tiltakozó európai országok pedig egész egyszerűen nem adnak el Amerikába ezekből a szerekből. Tehét ameddig tart a hatóanyag szavatossága, addig kell felhasználni. 


A bíróságok azonban beavatkoztak az arkansasi kormányzó tervébe, miszerint 11 nap alatt végrehajták a 8 kivégzést. A bírósági döntések miatt 4 kivégzést el kellett halasztani. Két férfinak már az utolsó vacsorát is felszolgáltálták, amikor kiderült, hogy halasztást kaptak. Arkansasban 2005-ben került sor utoljára kivégzésre. Az Arkansasban készülő kivégzéshullám példa nélküli. 
A tervezett kivégzések élénk visszhangot váltottak ki külföldön. Az Európai Unió felszólította az állam kormányzóját, hogy enyhítsen az ítéleteken. Az Amnesty International az arkansas-i “futószalagon történő kivégzések” leállítását követelte, egy másik nemzetközi emberi jogi szervezet, a Human Rights Watch pedig elítélte a “modern amerikai történelemben példátlan halálözönt”.

A midazolammal eddig is akadtak már gondok, néha előfordul, hogy nem tudja eléggé kiütni az alanyt. Ha pedig ez nem jön össze, az embertelen szenvedéssel járhat, mert a koktél másik két összetevője okozta fájdalmat ekkor érezni fogja az elítélt. Óriási felháborodás kísérte például 2014-ben a Clayton Lockett-esetet: az elítélt vénájának szétrepedése miatt le kellett állítani a kivégzést Oklahoma államban. Az ügy morbid fordulata volt, hogy Lockett 43 perc múlva szívrohamban meghalt.